Ennyi vízre van szükséged!
„A Víz képes rá, hogy Emberek nélkül létezzen, de az Emberek Víz nélkül csak pár napig tudnak életben maradni”
Hatvan kilogramm vagy, vagy netalán közelítesz a száz felé? A súlyodtól függ, hogy az életfunkciók által mennyi vizet veszítesz egy nap, de kimondható, hogy ez kb. napi 2-3 liternyi. No és persze, fontos, hogy milyen éghajlaton, milyen hőmérsékleti körülmények között élsz, és ott mekkora a páratartalom. Fizikai munkát végzel? Beteg vagy? E két tényező jócskán növeli a vízveszteségedet, és egyben a vízszükségletedet is.
Mégis mennyit igyak akkor?
A vízveszteséget mindenképp pótolni kell. A legjobb az, ha 30 testsúly-kilogrammonként megiszol 1 liter vizet. Ne félj a mennyiségtől, hiszen erre a vízmennyiségre igencsak szüksége van a szervezetednek! Hőségben, ha fizikai munkát végzel, edzel, vagy épp beteg vagy, még ez a mennyiség is kevésnek bizonyulhat. A tested hálás lesz a gondoskodásért, és még az egészséged is javulni fog.
Biztos, hogy többet kell innom?
Vannak egyértelmű jelei annak, ha a sejtjeid vízért kiáltanak. Vizsgáld meg a vizeleted színét. Ha átlátszó, és színtelen, jó úton jársz, de ha már sárga színbe hajlik, netalán sötét sárga, barátkozz meg a vizespohárral. Minél sötétebb a szín, annál magasabb a méreganyag-koncentrációja, ráadásul mivel nem iszol eleget, a kiürülni nem tudó, maradék méreganyag az ízületekben és a kötőszövetben tárolódik.
Nem vagy szomjas? Ébreszd fel a szomjúságod, és igyál még több vizet. Hidd el, hamarosan egyre többször leszel magadtól szomjas.
„Az ember fizikuma annak függvénye, hogy mit fogyaszt, ahogy az üzemanyag meghatározza a motor járását.” Tahi-Tóth László
Önts tiszta vizet a pohárba!
Ne várj a bajokra, betegségekre, kényeztesd tested sejtjeit tiszta vízzel! Testünkben kb. 45 liternyi víz van, ezért jó, ha bőven iszol. Így az anyagcsere-folyamataid is megfelelően fognak működni.
Tegyél az egészségedért, igyál sok tiszta vizet! Ebben segítenek Neked a Wellnet víztisztító készülékei. Nézz körül.
Guzorán István
ivóvíz tanácsadó